• ketperctori

Régészet

Az 5. évfolyamban szoktam az év elején egy interaktív órát tartani régészet témakörben. Az ötletet a 3 éves fiam adta, amikor a legnagyobb örömmel előásott valami régi, ottfelejtett játékot a homokozóból. Erre építve a sulihoz tartozó ugrópályánál a homokozót előkészítettem, elrejtettem benne a leleteket, melyekből természetesen a dinoszauroszok sem maradhattak ki, a gyermektől ugyanis kölcsönöztem egy klasszikus Parasaurolophust és egy Brachiosaurust. A diákokat csengetés után le is kísértem, és rövid felvezetés után három önként jelentkező meg is kezdhette a feltárást a felosztott parcellán. Itt először igen fájón döbbentem rá, hogy azonnal eltaposták a jeleket, amiket kikészítettem, hogy később, ha kell, megtaláljam a dolgokat. Jó 5 percig ástak mindenfelé, míg végre az első lelet előkerült. Ez nagyon felvillanyozta őket, és még többen kezdtek ásni, botokkal, ill. puszta kézzel. Amikor valamit megtaláltak, arról röviden elbeszélgettünk, hogy a valóságban mekkora lett volna, és milyen korszakhoz köthető. Végül jó 15 perc alatt mind a 6 tárgy előkerült. Ezt követően visszamentünk a terembe, ahol a maradék időben leírtuk az anyagot. Következő órán pedig megnéztük ezt a videót a régészetről:





A feltárás helyszíne

A leletek