top of page

Kőkorszak

Szerző képe: ketperctoriketperctori

Az emberré válás második epizódja az eszközhasználat változása. Mindig hangsúlyozom a diákoknak, hogy erről a korról csak tárgyi leleteink vannak, így nagyon sok mindent csak sejtünk őseink életmódjával kapcsolatban. Szerencsére a tárgyi leletek közül nagyszerűen fennmaradtak a kőkorszak eszközei. Az óra fő célja, hogy a diákok megértsék, milyen lépések vezettek a pattintott kőeszközöktől a csiszolt eszközök megjelenéséhez. Ehhez ennél jobb videót még nem találtam az interneten.


Mondanom sem kell, hogy itt sem az a lényeg, hogy évszámok szintjén megtanulják a korszakokat, bár a Kréta vázlatban már nagyságrendileg meg szoktam jelölni a dolgokat. Házi projektfeladatként pedig mi mást adhatnék fel, mint hogy készítsenek el egy kőbaltát. Meglepően jó munkák szoktak születni, ezeket körbe szoktam vinni a többi osztályban is, név szerint bemutatva. Feltűnő, hogy általában azok a gyerekek veszik a legkomolyabban a projektfeladatot, akik az órán hiperaktívan viselkednek, és sokszor olyan baltát készítenek, ami szerintem simán megállná a helyét a kőkorszakban.


Kőbalta

Pattintott és csiszolt különbség

Kréta vázlat


Az ember fejlődésének kezdete bizonytalan, de valahol az utolsó jégkorszak után kezdődött. Nagyjából i.e. 160.000 évvel már biztos, hogy használtak kőeszközöket (Paleolitikum), erre az időszakra a pattintott eszközök jellemzőek. Ez sok ezer éven keresztül fejlődött tovább, míg kb. i.e. 7000 körül elérkezett a csiszolt kőkorszak (Neolitikum), ami megközelítőleg a fémek megjelenéséig tartott.

Comments


Tel: +36 20 478 70 60

Budapest, Móricz Zsigmond körtér

© 2020-2024 Tomcsányi László

minden jog fenntartva

  • Facebook
bottom of page