Gróf Apponyi Albert naplója

Trianon (1920. június 4.) mindannyiunkban benne él, része a magyar örökségnek. Mindig is azt mondtam, hogy ezt a témát nem lehet érzelmek nélkül tanítani. Fontosnak tartom ugyanakkor megértetni a diákokkal, hogy milyen folyamatok vezettek a Monarchia bukásához, és ahhoz a tragikus pillanathoz, mikor Kossuth Lajos Cassandra levélben megfogalmazott nemzethalál-víziója valósággá vált. A trianoni békediktátum két kulcsszereplő köré írható. Az egyik Teleki Pál, a földrajztudós, későbbi kétszer is kinevezett miniszterelnök, aki elkészítette a vörös térképet. Célja az volt vele, hogy bizonyítsa az etnikai arányokat a Kárpát-medencében, mellyel a határok meghúzásakor valóban nemzeti alapon jöhetnek létre az új országok. Sajnálatos, hogy a később létrejött Kisantant csak az erőforrások maximalizálásával volt elfoglalva, és semmilyen érvet nem hallgattak meg, a dolgos aprólékos munkát szó szerint lesöpörték az asztalról. Következménye, hogy közel 3,5 millió magyar ébredt másnap a határokon túl...

Vörös térkép

A történet másik kulcstényezője Gróf Apponyi Albert volt, akinek a történelem azt a hihetetlen nehéz feladatot adta, hogy aláírja a dekrétumot. Ez adta az ötletet a feladathoz, mely lehetőséget biztosít a diákoknak átélni az események súlyát. A feladat tehát egy naplóbejegyzést írni, közvetlenül az aláírás után, mikor Apponyi Albert a tragédia súlya alatt szinte összeomlik.

Az eddigi legjobb fogalmazás, amit a témában kaptam, a következő:

1920. június 5. Szombat

A mai nap felkelvén még mindig nem tudtam elhinni a tegnap történteket. Éjszaka nem igazán tudtam aludni, reggel hosszas forgolódások után hajnali négykor felkeltem és leültem az asztalhoz. Írni akartam, de semmi ötletem nem volt. A gondolatok úgy cikáztak a fejemben mint felbolygatott halraj. Nekem odahaza, Magyarországon egy egész nemzetnek kéne megmondanom, hogy most minden megváltozik. Hogy fogom ezt megmondani? A beszédemet akartam megírni, ha nem is sikerül, legalább elkezdeni valamennyire. De csak ültem és néztem. Fejem egyszerre zúgott és volt teljesen üres. Szívem úgy elnehezült. Biztos voltam benne, hogy meg tudom változtatni a véleményüket. Meg tudom mutatni, hogy a mi nemzetünk ezt nem érdemli meg. Hogy mi is számítunk és hogy csak megvezetik őket. De nem sikerült. Pedig a vörös térképnek biztos sikert kellett volna hoznia… De lehet, csak a vörös színnel volt bajuk? Nem, ez semmit se számított. Mire mi ideértünk, a sorsunk már meg volt pecsételve. Semmi sem változtathatott már a döntésen, semmi, amit tettünk, semmi, amit mondtunk. Most már megbántam azt a hosszú beszédet, meg a rengeteg próbálkozásunkat, kívül nem mutatták, de belül csak nevettek rajtunk. Így ültem egy helyben órák hosszat, pontosan hármat, mint kiderült, mikor Teleki, ez a derék magyar legény benyitott a szobába. Szeme alatt neki is sötét karikák. Ő sem aludt pár óránál többet, később mondta. Egyikünknek se volt étvágya, de nem akartunk elindulni hamar. Nem bírtam belegondolni, hogy tegnap több millió ember életét forgattam fel gyökerestül, egyetlen egy aláírással. A feltételek számunkra voltak a legkedvezőtlenebbek, ez a szerződés romokba fogja dönteni az országot. A háború is tönkre tette Magyarországot, de ez a béke jobban meg fogja rázni a nemzetet, mint bármilyen háború a történelmünk során. Nem sokat beszéltünk Telekivel, csöndben sétáltunk egymás mellett. Mindkettőnknek szüksége volt egy hosszú sétára a történtek után. Látszott, őt is megviselte a tegnapi nap. De nem tudjuk tovább húzni, nem maradhatunk örökké távol. Haza kell menni és bejelentést tenni. Még mindig nincs meg semmi a beszédemből. Annyira nincsenek egyben a gondolataim, nem tudom teljesen felfogni mennyi minden megváltozott ez alatt az egy nap alatt. Engem nagyon megviselt lehet megpróbálok megkérni valaki mást a beszédre, nekem nincs hozzá elég lelkierőm, mégiscsak az én kezem volt az, ami aláírta a szerződést. De most már el kell indulnunk. Fel kell vállalnunk a sorsunkat és magabiztosan nézni a jövőbe. Haza kell menni a néphez és összefogni a kis maroknyi magyar állampolgárral. Mert Magyarországnak élnie kell, és amíg én tehetek érte, élni is fog!

készítette: Börzsönyi Emma 11.a, Kempelen Farkas Gimnázium, 2023.

Elég gyakran szoktam teszteln a népszerű ChatGPT programot, és egyéb AI lehetőségeket. A feladata az volt, hogy írjon egy naplóbejegyzést közvetlenül a trianoni békeszerződés után Apponyi Albert szemszögéből. Lássuk mit kezdett vele:

Kedves Naplóm!

Még mindig teljesen ki vagyok borulva azon, hogy alá kellett írnom a trianoni szerződést. Egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogy Magyarország történelmi határainak több mint kétharmadát elveszítettük, és több millió honfitársunk került más országok uralma alá. Az egész ország szinte kettétört az északi határ mentén, és az ország területi egysége, a magyar nemzeti érzésünk és identitásunk súlyosan megsérült.

Az egész életemet arra szenteltem, hogy az országom és a magyar nép érdekében dolgozzak, és most azon kapom magam, hogy nem tudok mit kezdeni a fájdalommal, a csalódottsággal és az elkeseredéssel. Minden porcikám tiltakozik az ellen, hogy ennyi területet elveszítettünk, hogy ennyi magyar került más országok alárendeltségébe.

Nem tudom, hogy hogyan fogjuk ezt a fájdalmat és veszteséget feldolgozni. Nem tudom, hogy miként fogunk továbblépni az életünkben, miután egy ilyen súlyos vereséget szenvedtünk el. De azt tudom, hogy soha nem fogom elfelejteni, hogy ez az ország és a magyar nép mindig is az én szívemben és lelkemben lesznek, hogy mindent megteszek majd azért, hogy ezt az országot újra felépítsük és felemeljük.

Apponyi Albert