• ketperctori

Avatar projekt - Statisztika

Bár a statisztika, mint tudomány igen távol áll tőlem, mégis úgy gondoltam, hogy az avatar projekt végén érdemes egy rövid összefoglalót készítenem. A 12 alkalmas projekt során a diákok nagyon szorgalmasan dolgoztak. Összesen 50 diák vett részt rajta, a három osztály által elért összes XP 15195 pont lett, így az 50 diákra vetítve az átlag érték a projekt végén 303,9 XP, vagyis közösségi értelemben mindenki elérte volna a 3. szintet. A valóságban összesen 11 diákot tudtam avatni a végén, és ebből 5 diák érte el a 6. szintet, az ő címerüket rajzoltam fel a táblára. A legtöbb XP 743 pont lett. Megszámlálhatatlanul sok 5-ös született, volt olyan diák, aki 4-5 ilyen szorgalmi jegyet is tudott szerezni egy hónapban. 5. osztályban nagyon fontos, hogy a szaktárgy irányába kialakuljon a pozitív attitűd, biztos vagyok benne, hogy a szorgalmi 5-ösök is nagyban hozzájárultak a diákok motiválásához. A statisztikai összegzéshez még hozzátartozik, hogy a kétperctöri facebook oldalán keresztül az avatar projektet 47342 alkalommal tekintették meg, ami - úgy gondolom - mindenképpen nagyon pozitív visszajelzés, és önmagában is meggyőzött arról, hogy érdemes volt megosztani ezeket a tapasztalatokat, valamint a jövőben is érdemes lesz hasonló projektekkel kísérletezni. Köszönöm mindenkinek, aki végigkísért ezen az úton, és külön örülök, hogy közben a középkorról való ismereteit is bővíthettem. Ezennel az avatar projektet lezártnak tekintem, a blogon természetesen számtalan egyéb érdekesség, vázlat, illetve módszertani ötlet lesz a jövőben, érdemes lesz követni.


"Két perc töri, még látjuk egymást!" :)