A projekt következő szintjén a diákok megismerkednek az igazi labirintussal. Ez kettős célt szolgál, mert amellett, hogy az ehhez kapcsolódó kulturális hagyományokat és a labirintusjárást is átadom (utalok rá, hogy a világ legkülönbözőbb helyein is megjelenik ez a szimbólum), egy általam fejlesztett tanulásmódszertani technikát is bemutatok. A témáról egy komplexebb cikket is írtam már, amit a Beavatási Álmok honlapomon lehet elérni itt.
Az óra első részében a diákok megtanulnak egy egyszerű labirintus formát lerajzolni a füzetbe, amit a táblán én is megszerkesztek.
Ezt követően kiviszem őket a térre (a gyakorlat csak jó idő esetén működik), és hasonló labirintust szerkesztünk közösen, lényegesen nagyobb méretben. Ez a szerkesztés nagyjából 10 percet szokott igénybe venni, érdemes több krétát levinni, hogy az osztály nagyja részt tudjon venni a közös munkában.
Ez után jön az óra fő része, a labirintusjárás. Itt már tréner üzemmódban vagyok. A feladat, hogy gondoljanak valami olyan dologra, amit eddig nem tudtak megoldani, egy olyan problémára, tanulási sikertelenségre, amivel nem tudtak megküzdeni. Ezt követően egyesével beengedem őket a labirintusba, amit meghatározott irányban végigjárnak, és a belsejében elidőznek. A labirintusjárás már időigényesebb, jó 15-20 percet érdemes rászánni, figyelni kell az időkeretekre. A gyakorlat lényege, hogy belefeledkeznek az útvonal követésébe, és észre sem veszik, hogy hirtelen a közepén vannak. Itt, ha jól csinálták, a szóban forgó visszatérő problémára egész más szemszögből tudnak rálátni, és ráérezhetnek, hogy mit kéne másképp csinálni. Fontos, hogy a gyakorlat alatt csend legyen.
Miután mindenki kiért, visszamegyünk a terembe, ahol lehetőség van az érzéseket átbeszélni, és a felmerülő kérdéseket megválaszolni. Az órát rendszerint a következő két képpel szoktam zárni.
Itt már kezdik érteni, hogy a Minótaurosz és a labirintus valamiképp összekapcsolódik. A labirintusjárás is ezért kellett, és a szörny legyőzése metaforaként értelmezendő, amit az antik kultúrában a beavatottak jól ismertek.
A végére ezt a képet szoktam még kivetíteni, hogy lássák, hogyan él tovább ez a tudás a későbbi korokban, pl. a kereszténység is merít belőle.
Az a tapasztalatom, hogy ez az óra mély nyomot szokott hagyni a gyerekekben, és még napokig foglalkoznak a kérdéssel, többnyire a szünetekben, és a nap végén is sokan megkeresnek utána. Fontos, hogy a tanóra nem enged lehetőséget az igazán mély rétegek felderítésére, ez csak egy kis lökést adhat nekik, hogy elinduljanak az önismeret útján.