Az első világháborúval kapcsolatban szoktam kitérni az 1914-es karácsonyi frontbarátságra a német-francia határon. Az órát egy tudatosan felépített drámai ív mentén vezetem, melyben két videót mutatok meg. Az első a háború realitását, és a katonák felkészületlenségét ábrázolja egy VR környezetben, ezt ezen a linken lehet elérni: The Unknown soldier
Ezt követően a remény következik, mely a legszörnyűbb pillanatban is megvan az emberiség számára. Bár a történészek ma sem értenek egyet, hogy a legendás focimeccs megvalósult-e (melyben Németország legyőzte Angliát 3-2-re), de bizonyos, hogy a front több szakaszán is hasonló jelenetek játszódtak le. Ezt a Sainsbury's reklámjánál jobban még senki nem érzékeltette:
Igen, a 4 évig tartó céltalanná váló borzalom véget érhetett volna már karácsony után, hány millió értelmetlen halála volt még az elkövetkező 3 évnek?
Az óra után azt a feladatot adom ki, hogy a két videót felhasználva írjanak a diákok egy levelet a frontról haza a szeretteiknek. Bármelyik fél katonája lehet, és más egyéb források is felhasználhatóak hozzá.
Az egyik legjobb írást, amit az évek alatt kaptam, egy 11-es diákom hozzájárulásával teszem közzé.
Édes drága húgocskám!
Remélem, hogy hamarabb talál meg téged levelem, mint a hivatalos levél, mert ő így akarta…Egy pár napja Pierre, a te drága Pierre-ed, ki nekem is akárcsak a fivérem lenne, súlyosan megsérült a harc közben. Az érzés, melyet a tudatlanság keltett, mikor nem találkoztam vele este, leírhatatlan volt. Mikor megtudtam, hogy a kis tábori kórházban fekszik eszméletét vesztve, úgy kellett végig menjek a napjaimon, hogy nem tudtam él-e még, vagy… Tudom, írnom kellett volna neked rögtön, de nem tudtam rászánni magamat, nem tudtam leírni. Én akartam lenni az, aki megírja neked, meg ő is így akarta, de most, hogy kezembe fogtam a tollat, mintha ólom súlyú lenne. Akármennyire is fáj, édes húgom, leírnom ezeket a sorokat, tudom, hogy neked mit jelent ő, és hogy közel van a szívedhez. Közelebb, mint bárki más. Az elmúlt pár napot mellette töltöttem, amikor csak tudtam, de már kezdtem kifogyni a reményből. Először tegnap tért magához egy rövid időre. Rögtön utánad kérdezősködött. Lázálmában azt se tudta, hogy hol van. Az érzés, mit akkor éreztem, olyan fájdalmas volt, mintha kitépték volna a szívemet a helyéről és ott maradt volna az űr a helyén. Ekkor már nem bírtam tovább, tudtam, hogy meg kell neked írjam, mi történt, arra az esetre, hogyha…, hogy inkább tőlem tudd meg, ne a hivatalos levélből. De nem tudtam, hogy írjam meg, nem akartam neked ekkora fájdalmat okozni. Tegnap este még beszéltem vele, Pierre nagyon erős volt, úgy harcolt az életéért, mint soha máskor, de sérülései túlságosan komolyak voltak. Azt mondták a fiúk, hogy egy robbanás volt, és hogy nincs sok remény, de én hittem benne, hogy ez nem történhet meg. Vele nem. Ő túl erős ahhoz, hogy most itt vége legyen, neki családja van otthon, neki…még élnie kell. De az életről és halálról sajnos nem mi döntünk. Hidd el, húgocskám, itt mindent megtettek érte, de nem volt elég…semmi sem volt elég. Ő mintha tudta volna előre, mert tegnap amikor beszéltem vele, csak annyit mondott, hogy vigyázzak rád. A gyűrű a borítékban, az tőle van. Még neked vette odahaza, csak a jó pillanatot várta, de a háború hamarabb jött el. Azt akarta, hogy a tiéd legyen, hogy örökké emlékezz rá. Tegnap adta nekem oda. Ő már akkor tudta, hogy többé nem fog felkelni, többé nem fog téged látni, téged megnevettetni. Azt akarta, hogy mindenképp én írjam meg neked, nem akarta, hogy olyan ridegen a hivatalos értesítésből tudd meg. Nem sokkal ezután ismét eszméletét vesztette, és többé már nem is tért magához. Isten magához szólította ma hajnalban. Mikor reggel mentem hozzá a kórházba, már nem volt ott. Ott tátongott üresen az ágya, mely mellett annyit ültem az előző pár napban, leírhatatlanul fájdalmas volt a felismerés. Nem tudom hova vitték, nem találtam meg. Még elbúcsúzni sem tudtam tőle, és egyedül volt, nem volt vele senki, amikor…, ezt sohase fogom tudni megbocsátani magamnak. Drága húgocskám, tarts ki, hazamegyek lassan, ha vége van a háborúnak, akkor hazamegyek és majd együtt meggyászoljuk őt. Csak tarts ki!
Ölellek: Louis
Tisztelt Monsieur Antoine Delon!
Sajnálattal kell közölnöm, hogy fia, Louis Delon tizedes 1915. január 15-én bevetés során eltűnt és hivatalosan halottnak nyilvánították. Ezt a megcímzett levelet a személyes tulajdonai között találták meg.
Részvéttel:
Paul Richard hivatalnok
Írta Katona Emma 11-es diák, Kempelen Farkas Gimnázium, 2022. december.
Comments